mely időkre mindenki máshogy emlékszik, mindenki máshogy gondol rá, de ennek köszönhető, hogy most is összetartozó kis csapattá kovácsolódtunk. Igaz már megritkultak a személyes találkozások, mégis tudjuk, mind ott vagyunk egymásnak, ha szükségét érezzük. Ennyi év után ez már nem csak egy klub közössége. Már nem csak a zene szeretete, az együtt készített programok öröme, a közös munka és gondolkodás az összekötő kapocs. Ez bátran állítható,hogy a nagybetűs BARÁTSÁG…..


Rólunk… röviden (hivatalos verzió)

A hatvani magnós klub hivatalosan 1974-ben alakult. (1973 őszén már együtt az alapítók) Az akkor még Városi Tanács által üzemeltetett IKV, majd VGV keretein belül működő KISZ szervezet mellett kialakulva. Sok segítséget kapva az akkori tagoktól és nem utolsó sorban az akkori vezetőségtől.

A tenni akarás és a közös érdeklődési kör akkora lendületet adott a kis közösségnek, hogy lassan teljesen önálló útját járta. Természetesen nem feledve az indíttatást, így szorosan belefolyva a vállalati, majd városi rendezvények kialakításának, tartalmasabbá tételének folyamatába. Az önálló programok szervezése, már a klub működésének költségeibe is bele segített, de itt sok nevet kellene meg említeni, aki mint vállalati, városi kulturális vagy egyéb lehetőségeihez mérten segítette az utat.

A szervezett programok lassan-lassan már komoly súlyt kaptak a város életében, és egyre jobban az országos klubos, táboros, hasonló érdeklődési körű szakmai napokon történő bemutatkozások és rendezvényeken való részvételek, az ott elért eredmények is erősítették a hatvan kulturális életébe megjelenő szerepét a klubnak.

Azóta sok év telt el. Hatvan ma is éli mindennapi életét. Sok minden változott, de ez azóta is a mi városunk ahol élünk, és aki akkor is fontosnak tartotta, ki-ki a maga módján most is igyekszik a „köz” életét alakítani, vagy legalább figyelemmel kísérni.



RÓLUNK…. RÖVIDEN (SAJÁT VERZIÓ)

indítsd el !

Úgy ’74 körül alakult egy klub olyan fiatalokból ,  akik szerették a zenét , a szórakozást, a közösségi összejöveteleket. Többet akartak mint korosztályuk többi tagja. Ők össze akarták fogni a többieket, tartalmas programokat szerveztek, talán kicsit kultúrát terjesztettek, kicsit bele folytak a  vállalat, majd a város életébe és mindezen túlmenően rettenetesen jól érezték magukat együtt a kis összekovácsolódott társasággal, és hitték, hogy lehet tenni olyat, ami másoknak is örömet okoz, és sok év múlva visszatekintve is talán csodás emlékeket idéz.

Ezeket a kollázsokat (kollazsok) melyet közösségünk megálmodója és klubvezetője készített, a klub 40. „születésnapja” alkalmából az elmúlt évek képeiből, minden olyan látogatónknak ajánlom aki szívesen emlékszik az 1974-ben alakult Hatvani Magnósklub rendezvényeire, közösségi és klub napokon történtekre, vagy csak egy barátra aki kötődött bármi módon ahhoz a  társasághoz akik akkor talán nem is gondolták, hogy ennyi év után egy weboldalon tehetik közzé, hogy még mindig él egy kis magja a társaságnak, akik bár ritkábban találkoznak, de  akkor is még mindig jól érzik magukat egymás társaságában. Fontosnak tartják a múlt ápolását és a jelen pillanatait, a barátságot és nem utolsó sorban a zene (legyen az bármilyen műfaj) örömét.

„A legszebb dallam is csöndet ér, Bárhogy szállt, végül földet ér, De mégis szól, benned él, zenél, Mintha rejteke lennél”. 

 Lola