A sok-sok zenei stílus, ami megérintett, az eltelt évek során, mindig is befolyásolta az éppen aktuális zenei kedvenceimet. Így aztán mondhatni, „minden evő vagyok” azokra a zenékre, melyekben a nagybetűs zenei értéket megtaláltam. Legyen az Pop, Rock, Rock and roll, Jazz, Reggie, alternatív, vagy szélsőséges stílus és most csak egy részét soroltam annak, amit életem során meghallgattam és formálta ízlésemet. Mai napig nyitott vagyok a zene minden fatájára, a népdaltól az operáig. A könnyű zene világát ma már át látni nem is olyan egyszerű, de próbálkozom vele.

Azt hiszem már tizenévesen bele szerettem abba a zenei világba, amit a Pink Floyd képviselt, mely olyan művelt zenét csalt elő a hangszerekből és magas szinten használt elektronikai berendezéseikből, ami egyedi és bár ma is sok követője van – mégis beazonosítható az eredeti hangzás…

Effekt-kísérleteikről, művészi kidolgozású albumaikról, gondolatgazdag szövegeikről és lenyűgöző koncertjeikről váltak ismertté, de ha szeretnél elvonulni a világtól, kilépni a mindennapi taposó malomból, tedd fel a fejhallgatód, indíts el a „Wish You Were Here”vagy „Shine On You Crazy Diamond (Parts I-V)” vagy bármelyik albumot és csak hallgasd. Ha elsőre nem érted a mondanivalót, csak a zenét hallod, az már magával ragad.

Sajnos az élet nem úgy hozta, hogy a teljes Pink Floyd tagjait meghallgathassam élőben, de a közelmúltban az MVM Dome – ban fellépő, idén 80 éves (1943. szeptember 6.) alapító tag Roger Waters koncertjét, mint „bakancslistás” álmot nem lehetett kihagyni. a This Is Not A Drill (Ez nem gyakorlat) turné európai szakaszának budapesti állomása, a hírek szerint a turné legjobbja volt. Én, akinek volt szerencséje megtapasztalni, bátran állíthatom Ismerve néha furának mondott politikai nézeteit, és dalszövegeikben megjelenő intrikát a világgal szemben, amiben élünk. Watersnek általában a hatalommal van baja. Azzal a hatalommal, ami a zenész szerint – legyen az Nyugat vagy Kelet – uralkodik, eltitkol, megoszt, embert az emberrel szembefordítja, lehúzza a sápot. Ebben a koncertben is benne volt nem titkolt üzenete.

„A szeretem a Pink Floydot, de nem bírom, Roger politikáját-típusú arcok most húzzanak ki a büfébe”, figyelmeztette a közönséget Roger Waters már azelőtt, hogy a koncert elkezdődött volna.

És mégis mind a 20 000 ember, aki befért a stadionba maradt, mert ami a zenét illeti, az tökéletes volt mert  Waters és zenekara, (amely már nem „Pink Floyd”) a tíztagú felállásban olyan nevekkel, és tehetségek állnak, a majd 80 éves angol zenésszel a színpadon, mint a dobos, Joey Waronker, a már a Pink Floyd késő nyolcvanas-, kora kilencvenes évekbeli turnéfelállásában is szereplő Jon Carin billentyűs-gitáros, vagy a gitáros- énekes-dalszerző, Jonathan Wilson, aki szóló énekesi szerepet is kapott a Money című Pink Floyd-klasszikusban. De minden nevet ide  sorolhatnánk, az itt bemutatott teljesítményük alapján.

A szünettel két részre osztott, közel háromórás koncert a „Comfortably Numb” új, lecsupaszított verziójával kezdődött, ami egyben új fejezet is Waters és a Pink Floyd-tagok rivalizálásban is, mivel kimaradt belőle David Gilmour legendás gitárszólója és ezzel együtt szomorú volt látni, hogy a vetítővászonra egyetlen olyan Pink Floyd-fotó sem került fel, amin David Gilmour szerepel.

Sajnos  ennek oka, hogy a zenekar egykori két kulcsembere, Waters és David Gilmour kb. huszonöt éve vannak haragban –bár 2005-ben a Live 8 – on úgy tűnt, hogy képesek elásni a csatabárdot, a zenekar klasszikus felállásában lépett fel –, de miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt is felszólalt Waters, az oroszok védelmében – új mélypontra jutott Waters és a Pink Floyd-gitáros David Gilmour kapcsolata is: Gilmour újságíró-dalszövegíró felesége, Polly Samson mindennek is elmondta Waterst. A gitáros (férj) pedig egyetértett minden szóval így most még rosszabb viszonyban vannak, mint ezelőtt.

De vissza a koncerthez. A „Comfortali Numb” alatt a csarnok közepén elhelyezett, négyágú színpadot még vetítővásznak fedték, amiken egy elképzelt, levirágzott város képei peregtek. Felhőkarcolók csontvázai, majd néma, mozdulatlan tömegek. Aztán a vásznak felemelkedtek, és érkeztek a Dark Side of the Moon, a Wish You Were Here, az Animals és a The Wall album nagy slágerei. (Money, Wish You Were Here, Run Like Hell, Another Brick in the Wall és még sok más), valamint Waters szóló pályafutásának legjobbjai, amilyen a The Powers That Be, a The Bravery of Being Out of Range és az Is This the Life We Really Want?.

A The Final Cut című albumról ideemelt Two Suns in The Sunset volt a legnagyobb csemege. Az igazi izgalmat azonban azok a nyolcvanas-kora kilencvenes évekbeli szólódalok jelentették, a Powers That Be a Radio K.A.O.S. című lemezről, és a The Bravery Of Being Out Of Range az Amused to Death-ről, amik nagyon nem nyilvánvaló választások egy 2023-as Roger Waters-koncert számsorrendjében, és az a The Bar című szám, ami a repertoár legfrissebb darabja, tavaly mutatta be Roger Waters, még nincs is stúdióban felvett változata. A koncertet egy intim dalpárral fejezték be, a The Bar folyt át az Outside The Wall című Pink Floyd-klasszikusba. A zenészek akusztikus gitárral és tangóharmonikával összegyűltek Waters zongorája körül, és az est főhőse pedig nagy mosolyok közepette nem csak zenésztársainak, hanem a teljes stábnak, sőt az MVM Dome személyzetének is megköszönte a közreműködést. És a közönségnek, hogy „kommunikáltunk egymással, hiszen ezért gyűltünk itt össze.”

Keveset írtam a látványról, pedig az talán megpróbált túltenni a zenén is. Monumentális, maradandó élménye beégett a retinába. Napokig kitartott a pszichikai hatása. Mondandója leképezése volt Waters politikájának, amiről már korábban írtam, de ezzel együtt szerethető, a meglett korú zenész, aki láthatóan jó fizikai állapotnak örvend, néha gitározik, alkalmanként persze felveszi alaphangszerét, a basszusgitárt, sőt, olyat is csinált, amit nem szokott: leült a zongorához.

Habár a bakancslistámon Pink Floyd szerepelt és a teljes megvalósulás akkor lett volna, ha a nagy csapatot látom-hallom, de ez már sajnos több dolog miatt lehetetlen. Az élmény így is fergeteges volt, (talán utoljára) de had álljon itt mementóként az a pár név, akik nélkül ez a koncert, az életút sem jöhetett volna létre.

• Syd Barrett – gitár, ének (1964–1968) (1946.Január 06 – 2006 július 07. )
• David Gilmour – gitár, ének (1968-2008) (1946. március 6 – )
• Roger Waters – basszusgitár, ének (1964–1985) (1943. szeptember 6. – )
• Nick Mason – dobok, ütőhangszerek (1964-2008) (1944. január 27.- )
• Richard Wright – billentyűs hangszerek (1964–1979, 1988-2008) (1943. július 28 -2008. szeptember 15)

És még sokan mások…..

Pályafutása során a Pink Floyd 15 stúdióalbumot, 3 koncertfelvételt, egy félig koncert-, félig stúdióalbumot és több válogatást adott ki. Mai napig zenéjük meghatározó, egyedi hangzás.

Bár a koncert elején kérték, (és ki is írták) hogy mindenki tegye el a telefonját, azért a következő képek és részletek talán megbocsájthatók, hogy az emlék örök maradjon.