Régen is fontos volt, de napjainkban talán még hangsúlyosabb a barátság kérdése. Mi is a barátság?

Oly sokat beszélünk róla, megéljük, vagy sokszor csak hisszük, esetleg máshogy értelmezzük, mint azt kellene, vagy megkívánná némely kapcsolat ember – ember között. A barátság nem összekeverendő a haversággal, az ismerősi viszonnyal, üzleti kapcsolatokkal. A barátság valami más, bensőséges kapcsolat, ahol elnézzük a másik, általunk idegen szokásait (ami talán kiegészít minket). Nem kell hogy mindig ott legyen velünk, de tudjuk azt, hogy ott lesz, ha kell. Nem vesszük zokon, ha nem mindig a mi akaratunk érvényesül, kompromisszumképesek és toleránsak vagyunk, de meg merjük mondani, hogy most ezt nem kellene tenned, ha úgy látjuk – anélkül hogy haragot szülne egy baráti viszonyban.

Én nem vagyok olyan bölcs, hogy ezekre választ adjak, de mivel ez már elég régi téma, már az ókorban élő filozófusok is sokat gondolkodtak ezen. A napokban olvastam Arisztotelész ehhez kapcsolódó eszmefuttatását, amin érdemes elgondolkodni és talán hasznosítani a napjainkban, mert nagy szükség van rá.

Arisztotelész Görög filozófus (Kr. e. 384–322) által tökéletesnek nevezett barátságban nem kapni szeretnénk valamit, hanem adni akarunk, és önmagáért szeretjük a másikat: azokért a kvalitásokért, amiket magában hordoz. Ez a kapcsolat nem azon múlik, hogy a barátod mit tesz meg érted, vagy hogyan érzed magad a jelenlétében, hanem egyszerűen azért létezik, mert mélyen értékeled a személyiségét. Csodálod a bátorságát, amivel kiáll különböző helyzetekben. A szorgalmát, amivel azért dolgozik nap, mint nap, hogy másokat segítsen. Persze ebből a kötődésből is nyerünk örömöt és hasznosságot, de ez inkább egyfajta melléktermék, nem a fő cél. Az érzés itt a másik lényegére vonatkozik, az ő erkölcsi jóságára. Az ilyen tartós barátságokban az emberek Arisztotelész szerint önmagukkal és a barátjukkal is jók. Ez az egyenlőségen alapuló viszony ennek megfelelően csak jó emberek között lehetséges. Persze előfordul, hogy kezdetben az egyik fél több erkölcsi jósággal bír, de a másik felfejlődhet hozzá, hogy létrejöjjön köztük a szimmetrikus kötelék.

Ezeket a gondolatokat olvasva, bizakodom, hogy én is a jó emberek közé tudok tartozni, és akiket közel engedek magamhoz – Barátommá fogadom őket – ők is jó emberek és a „szimetrikus kötelék” sokáig tart.