A Hatvani Magnósklub hivatalos honlapja

"A zene hatalmas dolog. Egy dal megváltoztatja a kedved, emléket teremt, megváltoztathatja az életedet." (Hallgass a szívedre! c. film)

Gondolom sokatoknak nem újdonság, de az együttest 1972-ben alapította Agnetha Fältskog, Björn Ulvaeus, Benny Andersson és Anni-Frid Lyngstad. 1974-ben váltak világszerte ismertté, amikor Waterloo című dalukkal megnyerték az Eurovíziós Dalfesztivált, és attól kezdve éveken át uralták a különböző országok toplistáit. Az ABBA nevet menedzserük, Stig (Stikkan) Anderson találta ki a tagok nevének kezdőbetűiből (Agnetha, Björn, Benny, Anni-Frid). Ez a név bármely nyelvet beszélő számára kimondható, könnyen megjegyezhető, és az első „B”-t tükörképként írva összetéveszthetetlen, ezért a logót rögtön le is védették.

Az ABBA azért is nagyon különleges, mert bár csak a ‘70-es években és a ’80-as évek elején voltak aktívak, majd a ’90-es években jelent meg nagy sikerű Gold válogatáslemez vagy a Mamma mia! Musical tarolt, a 2000-es években kijött a Mamma mia!-film, majd a 2010-es években annak a folytatása. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az Erasure-től Madonnáig hány előadó fedezte fel magának újra az ABBA zenéjét. Az 1974-es eurovíziós győzelmük olyan magasra tette a lécet a nemzetközi dalversenyben, amit azóta sem sikerült megugrania egy nyertesnek sem.

Nem túlzás azt állítani, hogy a 20. század legsikeresebb, legismertebb, legnagyobb hatású európai zenekara a svéd ABBA. Ahhoz képest, hogy a zenekar aktív évei egy teljes évtizedet sem ölelnek fel, a formáció munkássága olyan hatást gyakorolt az általános popkultúrára, hogy az máig érezhető.Érdekesség, hogy az ABBA amúgy hivatalosan sosem jelentette be a feloszlását. 1982-ben még felléptek egy brit tévéműsorban, ám aztán Fältskog és Lyngstad szólólemezeket készített, a zenekar férfitagjai – akik nem mellesleg ekkor cáfolták az ABBA végét – pedig a Chess című musicalen kezdtek dolgozni. A zenekar azonban nem dolgozott többé együtt, nem mutatkoztak közösen nyilvánosan, amihez természetesen az is hozzájárult, hogy a zenekart alkotó párok házasságai is felbomlottak.

A hírek szerint első sorban Benny Andersson volt hajthatatlan ez ügyben, következetesen ragaszkodott az álláspontjához, miszerint nem lesz újra ABBA, nem lesz turné, nem lesznek új dalok. 2013-ban Agnetha Fältskog azt nyilatkozta, hogy itt az ideje elfogadni, hogy az ABBA soha többé nem áll össze majd, hogy túl idősek ehhez, és egyébként is, mindannyiuknak megvan a maga élete, túl sok év telt el, és így tovább. A zenekar egy alkalommal még egy egymilliárd dolláros, meglehetősen kedvezőnek nevezhető ajánlatot is visszautasított.

2016-ban – miután a zenekar megalakulásának évfordulóján, egy Mamma Mia nevű étterem megnyitásának apropóján egy helyen ünnepeltek és egy dalt elő is adtak – bejelentette, hogy 2018-ban összeállnak, ebből aztán 2019, majd 2020 lett, végül 2021-re tolták át az eseményt, szóval a rajongók nem lehettek teljesen biztosak abban, hogy az ígéret tényleg szép szó.

Az ABBA diszkográfiája milliárdokat ér, közel 400 millió példányt adott el ABBA-lemezekből, és máig 40 millió napi hallgatója van a Spotifyon. A régi dalok azóta is pörögnek a streaming-felületeken, hallhatók a világ rádióiban is, termelődik a jogdíj, a „termék” folyamatosan hasznot hajt, és a zenészeknek, akik az ABBA feloszlása óta sem panaszkodhatnak megélhetési problémákra, nem anyagi kényszer hozta létra a most meg jelent lemezt sem és az új album mellé a zenekar egy soha nem látott digitális show-t is kitalált, aminek köszönhetően az ABBA- láz, akár még úgy is kitarthat évekig, hogy a tagok már 70 fölött vannak.  

A most megjelent lemez , a nosztalgiázó ABBA-rajongóknak készült, nem új piacokat akarnak meghódítani Andersonék.

Meghallgatás után az az érzésem volt, mint ha nem múlt volna el az a sok év csöndben. Ismét egy olyan ABBA lemezt hallottam, mint ami elvárható egy világhírű együttestől.





Hasonló oldalak